Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Útközben

.(Skandináv tavasz)


Gurulunk az E/4-esen, majd letérünk Angelstad felé, egy kis tájismeretre.
Megyünk a tavasz nyomába, ami itt annyira gyors, annyira szép, és annyira rövid. Amit ma látok, holnapután már nincs. Rövid a tavasz, és rövid a nyár, tudja ezt minden lény, fű, fa, virág, sietni kell. Ami ma kizöldül, holnapután már bogyót érlel. Egy hete, még kopasz ágak meredtek az égnek, rozsdás szint vedlettek a rétek, a tavalyi száraz fűcsomók alul, csak a zuzmók adtak zöldet.

Sajnálkoztam a telepített csemeték rozsdaszínét látva, „kifagytak szegények”, májusi kopaszságuk látva.
Ezek ma, mint milliónyi zöld, áttetsző fátyol, életre keltek, ahogy eléri őket a szél, mint apró girlandok, remegnek, olyan csodálatos szépségben, lehelet finoman, mint a köd és csillogóak. mint az üveggyöngyök. A zöld minden árnyalatban, - sárgásan smaragdtól, mély-kékeszöldig- megjelenik az erdő fáin.

Rabul ejt, elvarázsol, torkom összeszorul ennyi csoda láttán, annyira tele van a lelkem szépséggel, akaratlan könnyek gyűlnek a szemembe.
A fák hatalmassá nőnek, itt valóban elmondható, hogy égig érnek. Ágazatuk, formájuk fenséges! Tucatnyi csodás alakzatot örökítettem meg, magáért a forma szépségéért. Különösen megragadtak a sudár, kecses nyírek, fehér törzsükkel, fátyolosan áttetsző levélruhájukban, amelyek a tavasz elején kicsit olajosan barnásan, viaszosan fénylők, megejtően szépek!

A semmi közepén apró tanyabokrok, mézeskalács-faházak, égetett földbarna fala, és hófehér szegélyei, mintha meseországban járnék.
Utunk két oldalán, magas védvonalban fenyvesek sorakoznak, felettünk az ég, mint egy nagy csatorna, úgy nyílik meg. A látvány, maga a csoda. Egy pihenőben, megállva az út szélén, nézem, csodálom az eget. A felderengő kékség, esőtől feketéllő felhőrongyokkal, mint mocskos szappanhabok, melyek tejes-kékre mosták az eget. Annyira szép, hogy akár giccs is lehetne, de nem az. Ez a valóság!

A partoldalakon elszáradt hanga takarja az alatta éledő újat, mert minden élni akar, és az idő rövid, sietni kell.

Óriási szarkafészkek, rengeteg sirály, a mindenhol felbukkanó apró tavak, és a vízbő folyó körül. Mindig éhesen, pásztáznak a vizek felett. Vijjogásuk megtöri ezt az idilli csendet, amit időnként aprócska, eddig általam sosem látott, érdekes külsejű madarak éneklése színesít.

A meseházikók annyira beletartoznak ebbe a tájba, hogy elképzelhetetlen lenne máshol látni őket. A házak mellett ló futtatók, kistermetű lovak, földig érő farkuk mókásan lóg, hatalmas sörényt viselnek, és nagyon barátkozók. Széles, elkerített területeken legelésznek, izmosak, gömbölydedek, fehérben, feketén, barnán.
Tehenek az erdőn, fehér-tarka, vastag-bundás szőrzetben, amit most vedlenek.
Mindenhol rend, tisztaság, és feltűnő természetvédelem. A vadkacsa nem fél, elvárja, hogy dobjak neki egy kenyérdarabkát, odaúszik a víz széléhez, néz rám, és vár. A varjak körbekémlelnek, majdnem méternyi közelsége tőlem, a parkban vadkacsamama és apróságai bandukolnak le a tóra.

Az utak kiválóak. Autópályadíj nincs. A faházak, és azok környezete patyolat tiszta, gondozott. Olyan minden, mintha a napokban adták volna át. Kerítés nincs, vagy ha van, az csak jelzésértékű. Kint hagyott kerti bútor, teregetett ruhák,a házak közötti füves téren, grillező, asztal székekkel, mindez szabadon, nincs leláncolva, és őszig kinnmarad, és minden egyéb, nem tűnik el. Megfigyeltem a bicikliket, nincsenek lezárva, állnak a házak előtt, ahol kerítés nincs, és ottmarad. A hatalmas parkok virágban állnak, gondozottak, zöldek, a fű nyírva mindenhol. Por szemét sehol. Nyílik a havasi gyopár, a mocsári gólyahír, lankás helyeken a sárga kikerics, a csalán, kertecskékben a tulipán. Bimbódzik az orgona, a magnólia,napok múlva ezernyi virág pompázik rajtuk is. Gyöngyvirág illat terjeng a szélben, kéken világit a zöld pázsitban az aprócska, ibolyánkhoz hasonló kisvirág, és sárga szigetekben virít a pitypang. Mintha minden azonnal akarna nyílni, gyorsan él, szaporodik, rövid a tavasz, rövid a nyár, most, most kell minden, sietni kell.

A tenger felől állandóan fúj a szél, a Nap melegebb, vagy legalábbis azt az érzetet adja, de a szél lehűt, igen hamar barnul a bőr. Tizenkét fokban olyan meleg érzetem van, hogy izzadok.

Kavargó szél játékot űz a felhőkkel. Csak nézem az alakuló, és eltűnő formákat, mint egy mesét.. Az előbb nagy buta mackó ült két hátsó lábán, mintha kérne, aztán hátára fordította a szél, és pár perc alatt szirén hosszú haját lebegtette a tenger, majd az is elmosódott, és apró kicsi birkacsorda haladt az újabb átalakulás felé. Valahogy az ég magasabban van, nagyok a terek, a felhők alatta vannak, szinte a fejem felett, ha nagyot nyújtóznék, elkaphatnám szegélyüket. A fenyők sűrűn nőnek, törzseik kopaszok, szárnyas ágaik magasan kezdődnek. Vékony törzsük a húsz méterig is felmegy.Ha fúj a szél, sir az erdő. Félelmetes zordság van a szélben A csüngő ágak, ezer orgonasíp hangján sírnak.  Hideget áraszt, maga a hang.
Minden kivágott fa helyett újat ültetnek. Nincs por, ettől a színek elevenebbek, az ég, kékebb, a levegő élesebb, tisztább, télen a hó, fehérebb.
Nagyokat, mélyeket lélegzek a friss tiszta levegőből, élvezem ezt a zordságában is fantasztikus tájat, egy megismételhetetlen pillanat az egész. Ahogy a Nap halad az időben, és a horizonton, a színek, formák változnak, hogy új szülessen. Későn indul a kikelet, hogy késését behozza, nincs fokozat, egyszerre robban, nyílik, termést érlel. Minden intenzívebben, gyorsabban él.
Mert rövid a tavasz, rövid a nyár,- akár az élet,- sietni kell.

Svédország, 2013.05.09.