Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

Vallomás.

http://www.youtube.com/watch?v=LYBw6XTcww4&NR=1

 

Nyitott ablakom, előtte állva hallgatom,
hogy alszik a város. Lustán nyújtózó utak,
rajtuk pislogó lámpafényben, egy elkésett
részeg kurjogat. Csendes az éj, a szenvedély
hunyt szemű szobákba zárkózott. Hozzászokott
szemem a puha sötéthez, mely simogatón
ölel át, s a zenéhez - mely halkan úszik
felém az éjből - illik a félhomály. A csend
felold. Kéjtől kábultak a fás utak, néma
nászukat ülik a virágzó akácsorok.
Gyárkémények szurony-erdejében ácsorog
a sápadt, néma Hold. A Duna ezüst csíkja
ködbe vont. Túl a láthatáron a vén hegyek,
felettük lebeg a végtelen, csillagos ég.
Fénytelen ablakom eltakart, és nem zavart
semmi sem. Néztem a várost - szülőföldemet -
és bár, most sok volt a gondom, és az ami fájt,
.a boldogság mégis megtalált. Ezt a tájat
sose hagyom el. Másütt fojt a csend, itt átölel.
Ezek a csillagok, csak itt ilyen fényesek,
és meglehet: vannak utcák, szép terek,
kerek e világon, de gyökeret bennük nem verek.
Ide kötnek a gyerekkor csínyei, szerelmek,
balsikerek, eredményeim. A fekete gyárkémények
nekem kedvesek. Otthont csak itt lelek.
Az ég, máshol ilyen kék nem lehet,
mint a füstös angyalföldi háztetők felett.

 

1975