Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép

 

 

Várakozás Vereckénél

 

Eljöttek a hosszú téli esték, amikor nem volt sok a kinti teendő, jobban beszorultak a házba. Máskor megtörtént, hogy nem maradtak kinn télire a Hargitán, de most, mivel a birkáknak volt téli szállása, itt maradtak.
Esténként lehoztak egy-egy zsák kukoricát, és a meleg kemence mellett Márton a lába-közé vette a kukoricamorzsolót,és morzsolt, vagy fogott egy-egy szépen előkészített fát, és azt faragta. Fokosokat készített, és kapuszárnyat faragott, de sok kicsi háztartási eszközt is megcsinált. Nagyon szépen díszített képkeretet, sótartót, kanalast, de még a tálast is el tudta készíteni.
Katalin ilyenkor a birka gyapjúból készült fonálból kötött, vagy éppen szőtt, igen szép ágytakarókat, szőnyeget a falra, pulóvert, és egyéb holmikat.
Nagyon finom puliszkákat főzött, de akadt vad is, hiszen az erdőn mindig volt őz, vagy vaddisznó, amit ugyan nem volt szabad lőni , de megesett, hogy mégis volt részük benne.
Kellemesek voltak ezek a téli esték, a gyerek nagyon kedvelte, hogy együtt lehettek mind, és jutott idő a régi történetek megbeszélésére is. Felnőtt a gondolathoz, ezért kérlelte is az apját, hogy mesélje el, miként történt az a második honfoglalás.
Márton pedig mondta, ahogy megesett, ahogy hallotta.

Ott állott a sereg Vereckénél, Álmos nagyvezérrel, Árpáddal a fiával, és a soknyelvű nemzetek szövetségével. Feltöltekeztek már élelemmel, állatokkal, a legendák szerint félmilliónyian voltak.
- Ha sok-nyelven beszéltek hogy értették meg egymást édesapám?
- Keveredtek a szavak, átvettek dolgokat, és volt aki a másik nyelvén is beszélt, alakult egyik a másikhoz. Tudod fiam, a mi nyelvezetünk is magyar, mégsem teljesen úgy beszéljük, mint azt teszik Magyar-honban.
- Miért van így édesapám? Hiszen értjük amit mondanak, es ük es minket.
- Gondolkodjál csak el, hány nemzetségből is állott az a sereg, amelyik Etelközben arra várt, hogy elinduljon a Kárpát-medencébe?
- Hááát, ha jól emlékszem, hét vezér volt.
- Majdnem közel vagy a dologhoz. Ha figyelembe vesszük a nemzetszövetség összetételét, nem lehetett csak kétnyelvű . A Megyer a Tarján, a Jenő, és a Gyarmat minden bizonnyal magyarul beszélt. de a Nyék, Kér Keszi, és a köktürk Kürt az török. Ami ránk maradt a Kijevi vár sziklafalának rovásírása, az Álmos-Árpád népének hagyatéka. De egy biztos. Bármilyen nyelvet is beszéltek, az beleolvadt az őstelepes földművelő nép magyar nyelvébe.
- Ők es magyarul beszéltek, édesapám?
- Igen fiam, magyarul. Ne feledd, ük itten maradtak az első idevonuláskor, és összeolvadtak az itt levőkkel, de a nyelvezetük mégis megmaradt, mi több, az itt levők is jobbára annyira keveredtek velök, hogy által vették azt a nyelvezetet az övékéhez, de keveredve. Így alakultak a tájjellegű beszédek.
- Mint mondjuk a miénk?
- Nem, a mi nyelvezetünk a hunokéval keveredve lett magyarrá. Pannóniában a Tótok, a Palócok voltak akiknek a nyelvezete keveredett a magyarral. Nem volt az tiszta nyelv, nagyon sok volt a hasonló jellegű szó, és ezek összeolvadásából alakult ki az egyetemesen elfogadott magyar.
- Mikor jöttek vissza Álmos seregei Pannóniába édesapám?
- Álmos már nem lépett be az új hazába fiam. Árpás fejedelem hozta a népet a Kárpátokon át. Vereckénél két- egye feljegyzések szerint- három évet várakoztak.
- Miért ? Álmos nem akart visszajönni?
- De. Akart. Csakhogy feláldozták. Vagyis ő nem léphetett a haza földjére, közmegegyezéssel valószínűleg meggyilkolták.
- De hiszen ez szörnyűség!
- Ezt ne úgy vedd, hogy orvul nekitámadtak. A tudomásával elvették az életét,feláldozták a cél érdekében, hiszen ő már öreg ember volt, lehetett úgy 50 éves is, és nem volt elég erős ahhoz hogy az új hazában csatára vigye a népet. Halálával az ereje a fiatal Árpádot tette erősebbé.
Árpád, még apja, Álmos fejedelemségének idejében megkapta azt a tiszteletet, hogy a törzsszövetség vezetői pajzsukon a magasba emelték, ami azt jelentette, hogy elismerték tehetségét, és képességét a gyula tisztségben.
- Mit jelentett gyulának lenni ?
- Mint már beszéltünk róla, a gyula katonai vezetői képességet jelentett. Ez nagyon fontos volt, hiszen minden azon múlott akkoriban, hogy ki mennyire képes a harcban legyőzni ellenfelét.
- Hogyan harcoltak a hunok édesapám?
- Az akkori lovas népek, a Hunok, a Szkíták,az Avarok, és a Magyarok harci technikájukat a gyorsaságra és a mozgékonyságra alapították. Ennek a lényege az volt, hogy a megtelepedett népek nehézkes parasztokból álló serege felett hatalmas előnyt tudtak szerezni azzal, hogy lovaikon nyargalva íjaztak előre hátra, minden irányba, majd megfutamodást színlelve elnyargaltak, és csak akkor támadtak újra, mikor az ellenfél tábora kellően megbomlott. Csellel, kevés véráldozattal tudtak győzni. Olyanok voltak, mint egy madársereg, a semmiből jöttek, és úgy tűntek el, mint egy felrebbenő madárraj.
- Biztos jó lovaik voltak.
- A lovaikat szépen felnyergelték, és díszesen felkantározták. Igénytelen, de kitartó, gyors mozgású pusztai lovaik voltak, amelyek a megterhelést sokáig bírták. A harcban való részvétel alapján a lovak színe fehér, barna, szürke és fakó színek szerint voltak megkülönböztetve.
- Kié volt a fehér ló, talán a vezérüké?
- Nem, más volt a színek szerepe. Az volt a lényeg, hogy a vezér a csatamezőn könnyen át láthassa a harcállást, ezért a vörös ló az elővédé, a sárga a centrumé, a fehér a jobbszárnyé, és a pej a balszárnyé volt. És még egy fontos dolog volt a hunok harcászatára jellemző , a fegyvereiken kívül, az, hogy csak teliholdkor kezdtek csatát.
- És ki tanította őket harcolni?
- A lovaglást, és az íjazást már gyermekként meg tanulták.
- Milyen fegyvereik voltak a hunoknak édesapám?
- Az akkori idők szittya, hun, és avar őseink legfélelmetesebb fegyvere a visszacsapó íj volt. Ezt ők találták ki, és fejlesztették tökélyre. Ennek erőssége abban állott, hogy a lőtávolsága igen nagy volt, többszöröse a nyugati íjakénak.
- Húúú! És miből voltak ezek a csoda íjak?
A visszacsapó íj különleges és hosszadalmas munkával készült. Fából készítették, ezért a legfontosabb a megfelelő fa kiválasztása volt.
- Melyik fa volt erre alkalmas?
- Mindenképpen olyan, ami hajlékony, erős, nem bütykös mint a meggy, vagy a szil, de ez még nem volt elég C alakúnak is kellett lennie az ágnak. Később már akaratlagosan, merevítőkkel is növesztettek ilyen formára fákat.
- Hogyan lett a meggyfaágból íj?
- Ezeket a hajlított ágakat kiszárították,majd szálukkal párhuzamosan laposra faragták, és erre halenyvvel több rétegben finomra csiszolt vékony szaruréteget ragasztottak, és több rétegben állati int préseltek. Minden réteget nagy körültekintéssel kiszárítottak. Ezek a munkálatok több évig is eltarthattak, ezért az ilyen fegyver, vagy szerszán nagy becsű dolog volt. A markolatára csiszolt csontlemezeket ragasztottak, a karok végére pedig szarvas agancsot erősítettek, amire az ideget kötötték.
- Nagyon erős lehetett egy ilyen fegyver! És biztosan drága is.
- Bizony nagy becsben tartották. Nyugalmi állapotban C alakzatban pihent, csak a harcok előtt ajzották fel.
- Mit jelent az, hogy felajzották?
- Ez a művelet nagy erőt, és hozzáértést is igényelt, éppen ezért, már gyermekkorban elkezdték a gyakorlását, mert hosszú évekre volt szükség ahhoz, hogy kifejlesszék a nyílvesszők kilövéséhez szükséges izomzatot és ügyességet. Ezeket a fegyvereket nem csak a háborúban, hanem az élelem megszerzésében, a vadászatokon is használták. Azok a fennmaradt mondák, miszerint a világ imádkozott, „A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket” mindent elmondanak a hatékonyságáról. Még az édesapám mesélte kiskoromban, hogy volt egy török janicsár, aki fogadásból egy ilyen íjjal keresztül lőtt a Boszporuszon, az pedig 800 méter. Ezért tudtak a csatákban győzni, mert olyan messzire elértek a nyilaikkal, amekkorára az ellenség viszontválaszai őket nem érték el.
- Csináljunk mi is ilyen nyilat édesapám!
- Hát ilyent nem tudok, de majd csinálunk a nyáron , hogy kipróbáld.
- Az jó lesz! Az jó lesz!
Igen. De most menj készülj a lefekvéshez fiam.
- Holnap mesél megint édesapám?
- Ha a lecke kész lesz, akkor igen!
- Ígérem meglesz!
No, akkor folytatjuk!

20091001